Olyan szempontból szerencsés alkat vagyok, hogy nagyon tudok örülni az apró dolgoknak is. Ha süt a nap, finom a bor, vagy szép a zene, nekem annál nem is kell több. 

A ma reggel viszont negatív élménnyel indult: amikor kilépek a ház kapuján, kb. 10 métert teszek meg reggelente a járdán, amíg elérek a Szigony utcáig. Lassan, óvatosan haladok a biciklivel, persze nem tolom, de tényleg gyökkettővel megyek. Most nyílt egy kisbolt a sarkon, 3 dolgozó ott cigizgetett, volt is hely középen, de azért egy diszkrétet csilingeltem kis katicás csilingelőmmel, hogy ne érje őket váratlanul, ha meglátnak. 

A dagadék csaj olyan mérhetetlen agresszióval és dühvel szólt rám, hogy "Talán letakarodhatnék a járdáról", hogy kedvem lett volna egy jól irányzott jobb egyenes után térddel illetni a hájas arcát, vagy legalább szépen elmagyarázni neki, hogy ne álljon már mindenhez ilyen kurva negatívan, hiszen semmiben nem korlátoztam, vagy veszélyeztettem őt, és nem esik jól, hogy egy bunkónak tart. Nem vagyok az. Nagyon kedves ember vagyok és kínosan figyelek arra, hogy ne bántsak mást. Még az ilyen gyökereket sem akarom bántani. általában... Elkeserít, amikor rádöbbenek, hogy jelenleg az ország lakosságának nagy része ilyen. A megértés, az empátia még nő létére is teljesen kiveszett belőle, helyére lépett az állatias, primitív agresszió.

Most persze mondhatnátok, hogy álszent vagyok, hiszen én is azzal kezdtem, hogy leütöttem volna a gecibe, de persze ez csak amolyan szájhősködés... még csak nem is dühösen szóltam vissza, csak annyit mondtam: Itt lakom. Ami megint csak a visszaszólások nagy mesterének a fiát megszégyenítő frappáns, értelmes és konstruktív válasz volt. Mindegy. Cserébe dohogtam magamban még vagy 5 percig és azon morfondíroztam, visszakanyarodjak-e felnőtt módjára megvitatni a sérelmeit és elmagyarázni, hogy én nem akartam rosszat. Hiába na, nehezen tudok azzal együtt élni, ha valaki seggfejnek tart, még ha csak egy hájas idegen is az illető.