Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Álom

 2013.10.11. 10:52

Annyira jól működik ez az alvásnak nevezett bio-pszicho-fizikai regenerálódási szakasz! Reggel már nyoma sem volt annak a szívfájdalomnak, amivel hazaértem. Kósza emlékképeim vannak az éjszakámról, természetesen ezzel a kérdéskörrel álmodtam. Nagyjából újra éltem mindent, ami foglalkoztat, emésztettem, és már megint nem értem, miért is nyavalyogtam annyit :) Reggelente az élet szép és könnyű, aztán a nap folyamán csak gyűlnek az emlékek, az érzések és megint megtelik, nehéz lesz a szív. Ez is az élet körforgása.   

Címkék: álom érzés

Az élet apró bosszúságai

 2013.10.11. 10:52

Olyan szempontból szerencsés alkat vagyok, hogy nagyon tudok örülni az apró dolgoknak is. Ha süt a nap, finom a bor, vagy szép a zene, nekem annál nem is kell több. 

A ma reggel viszont negatív élménnyel indult: amikor kilépek a ház kapuján, kb. 10 métert teszek meg reggelente a járdán, amíg elérek a Szigony utcáig. Lassan, óvatosan haladok a biciklivel, persze nem tolom, de tényleg gyökkettővel megyek. Most nyílt egy kisbolt a sarkon, 3 dolgozó ott cigizgetett, volt is hely középen, de azért egy diszkrétet csilingeltem kis katicás csilingelőmmel, hogy ne érje őket váratlanul, ha meglátnak. 

A dagadék csaj olyan mérhetetlen agresszióval és dühvel szólt rám, hogy "Talán letakarodhatnék a járdáról", hogy kedvem lett volna egy jól irányzott jobb egyenes után térddel illetni a hájas arcát, vagy legalább szépen elmagyarázni neki, hogy ne álljon már mindenhez ilyen kurva negatívan, hiszen semmiben nem korlátoztam, vagy veszélyeztettem őt, és nem esik jól, hogy egy bunkónak tart. Nem vagyok az. Nagyon kedves ember vagyok és kínosan figyelek arra, hogy ne bántsak mást. Még az ilyen gyökereket sem akarom bántani. általában... Elkeserít, amikor rádöbbenek, hogy jelenleg az ország lakosságának nagy része ilyen. A megértés, az empátia még nő létére is teljesen kiveszett belőle, helyére lépett az állatias, primitív agresszió.

Most persze mondhatnátok, hogy álszent vagyok, hiszen én is azzal kezdtem, hogy leütöttem volna a gecibe, de persze ez csak amolyan szájhősködés... még csak nem is dühösen szóltam vissza, csak annyit mondtam: Itt lakom. Ami megint csak a visszaszólások nagy mesterének a fiát megszégyenítő frappáns, értelmes és konstruktív válasz volt. Mindegy. Cserébe dohogtam magamban még vagy 5 percig és azon morfondíroztam, visszakanyarodjak-e felnőtt módjára megvitatni a sérelmeit és elmagyarázni, hogy én nem akartam rosszat. Hiába na, nehezen tudok azzal együtt élni, ha valaki seggfejnek tart, még ha csak egy hájas idegen is az illető.

Címkék: élmény bringával budapesten

mm.. szakáll

 2013.10.08. 11:40

Jól áll a szakáll :) így mégis mit gondolsz, hogyan fogjam vissza a mozdulatot, ami a testem legmélyéből indul és puhán hullámzik a kézfejembe, hogy végigsimítson az arcodon? 

Kérlek, ne vedd tolakodásnak, hisz megmaradt az álmok buja útvesztőjében. Szegénykém most azt hiszi, eltévedt. Én görgettem sziklát az útjába. 
A férfit, akinek jól áll a szakáll, nevezzük mondjuk hmm.. M-nek. Ebben mindig rossz voltam. Annyira meghatároz egy embert a valódi neve, olyan mélységekig egyesül vele, hogy egész egyszerűen nem lehet pontosan visszaadni a lényét a nevének megváltoztatásával. Az ő nevét is olyan természetes kiejteni, ha az ember a szemébe néz. Annyira visszaadja azt a meleg, otthonos érzéssel vegyülő játékossággal vegyülő sziklaszerű biztossággal vegyülő.. vicceltem. Ennyi. Ez a három pillér, ami az én szememben meghatározza őt.   

Címkék: vágy érzés

Üdvözlünk a blog.hu-n!

 2013.10.08. 10:39

Ez az első bejegyzés, amit automatikusan hoztam létre. Néha nem bírom magamban tartani azt a rengeteg érzést, ami bennem kavarog, szétfeszítenek a kis szertelenek, miközben fogócskáznak odabent. Így inkább néha-néha kiengedem őket a szabad levegőre, az állítólag úgyis egészséges :)

Címkék: érzés

süti beállítások módosítása